Közzétélel – rászoruló SM betegeknek nyújtott támogatások
Az alapítvány az alábbi támogatásokról hozott határozatot 2018 októberében: Határozat száma Jogcím Érintett létszám Összeg 6/2018.(10.29.) segély 2 fő 60.000 Ft 2018. október 30.
Az alapítvány az alábbi támogatásokról hozott határozatot 2018 októberében: Határozat száma Jogcím Érintett létszám Összeg 6/2018.(10.29.) segély 2 fő 60.000 Ft 2018. október 30.
A program nemcsak az éves tevékenység összefoglalására, de az ismerősökkel, betegtársakkal való találkozásra is jó alkalmat teremt. Az egyesület vezetői közös ebéddel, tombolasorsolással várják tagjaikat, pártolóikat és önkénteseiket. A közgyűlésnek december 1-én 10 órától a gyulai Civil Ház (Gyula, Esze Tamás u. 2.) ad otthont. Az Önkéntesség Világnapja alkalmából idén első alkalommal átadják a szervezet…
A szakmai találkozón orvosok, egészségügyi szakemberek és civil vezetők tartottak előadásokat és beszámolókat a jellemzően civil szervezetek képviselőiből álló résztvevők számára. Előadás hangzott el az Afrikában végzett önkéntes munkáról, az SM alternatív terápiákkal való gyógyítási lehetőségeiről. A szervező egyesület vezetője fiatalokkal végzett önkéntes munka során szerzett tapasztalatairól számolt be. Bemutatkozott egy hit- és sportéleti alapítvány…
Rutinos házigazdának számít már a Sclerosis Multiplexes Betegek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete, amelynek tagjai 2018-ban is felvállalták, hogy vendégül látják az ország minden területéről érkező SM betegeket. Helyszín: Műszaki Szakképzési Centrum – Szolnok, Baross u. 37.Időpont: 2018. szeptember 15. szombat Program: 08.00-10.00 Regisztráció, büfé 10.00-10.40 Köszöntők, megnyitó 10.40-11.15 „ECTRIMS diagnosztikus és terápiás ajánlás sclerosis multiplexben 2018.” …
A békés megyei egyesület ezúttal négy SM beteg tagtárssal – Szilágyi Ferencné, Húsvéth Tímea, Joó Angéla, Pap Kálmán – és segítőikkel – Kovács András és Joó Csaba – képviseltette magát a szlovákiai Széles-tónál (Zemplinska Sirava) megrendezett SM Abilimpián, a készséges és képességek vetélkedőjén. A nagy kiterjedésű Széles-tó víztároló a Kelet-Szlovákiai síkság északi részén terül el,…
Érintett betegek, családtagok, valamint őket támogató amatőr és profi sportolók egyaránt indultak a Duna-parton megrendezett jótékonysági futóversenyen Esztergomban. Az 5 és 10 kilométeres versenyben is vettek részt jó állapotban lévő SM betegek, de e távokon a többséget az érintettekkel szolidaritást vállaló egészséges indulók adták. Külön, rövidebb távú futamot indítottak gyerekeknek is. A Békés megyei SM…
Az alapítvány az alábbi támogatásokról hozott határozatot 2018 májusában: Határozat száma Jogcím Érintett létszám Összeg 4/2018.(05.28.) segély 3 fő 60.000 Ft 2018. május 29.
Az immár hagyományos tavasz végi egyesületi közgyűléshez ezúttal is a mezőhegyesi Békás-tó és környéke ad kikapcsolódásra is alkalmas helyszínt. A korábbi évekhez hasonlóan a szervezeti kérdéseken túl közös ebéddel, szabadidős programokkal is készülnek a szervezők a tó partján közösen eltöltött egyesületi napra. A rendezvény helyszíne és időpontja:Mezőhegyes, Békás-tó2018. május 29. 11 óra A közgyűlésen való…
Partnerségre lépett a fogyatékkal élő, segítségre szoruló személyek támogatásáért és érdekképviseletéért a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezetének gyulai képviselete és a Diakónia Keresztyén Alapítvány kovásznai fiókszervezete – számolt be a Gyulai Hírlap cikke. A megállapodást Deák Csaba, a kovásznai Írisz Ház égisze alatt működő Írisz Bolt üzletvezetője és Herczegné Szabó Marianna, a Békés…
A „Hálózat a társadalmi vállalkozások sikerességéért” című testvérvárosi programsorozat keretében Kovászna városába látogatott április közepén egy csaknem ötven fős gyulai delegáció. Az Erdély dél-keleti részén fekvő település háromnapos programon fogadta magyar testvérvárosának küldötteit. A program részeként a résztvevők szakmai konferencián taglalták a fenntartható társadalmak fejlődési kérdéseit, a szociális gazdaság szabályozási kereteit és az akadálymentes társadalom…