SM betegek néztek szembe önmagukkal

– A rendszerint fiatalkorban jelentkező idegrendszeri betegség, a sclerosis multiplex gyógyszeres terápiáit tekintve nincsenek rossz helyzetben a hazai betegek, ám a gyógyszerek mellett másra is szükség van ahhoz, hogy eredményesebben feltartóztatható legyen a betegség – mondta dr. Rajda Cecília, a Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának egyetemi docense. A szakorvos kiemelte, hogy a rendszeres mozgással, a gyógytornával,…

Fotópályázat: elindult a közönségszavazás!

A Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány országos fotópályázatára 42 pályázó 183 fotót küldött, ezek közül 27 pályázó 40 fotóját választotta ki a zsűri közönségszavazásra. Ön szerint melyik fotók fejezik ki leginkább az idegrendszert megtámadó SM betegséggel való együttélést? A nehézségeket, kihívásokat vagy épp a testi-lelki erőt adó örömöket? Kérjük szavazzon az adott fotóra leadott lájkolással,…

Fókuszban az önkéntesség

Herczegné Szabó Marianna Önkéntes Pont-koordinátor a Gyulai Hírlapnak elmondta: a Staféta Diáksport Egyesület már második alkalommal jár Gyulán. A Szünstein Mónika vezetésével érkező fiatalok az Önkéntes Pont működéséről és az önkéntességről szerezhettek ismereteket. – Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok megismerjék a mindennapokban is az önkéntességet. Mostani vendégeink is nagyon jól tudják, mit is jelent az…

43 éve az SM-mel él – egy sorstárs portréja

A beol.hu internetes hírportál a közelmúlt béli SM világnap kapcsán készített portrét a Békés megyei SM egyesület egyik aktív tagjaként sokak által ismert Szabó György-gyel, aki immár 43 éve él együtt a sclerosis multiplex-szel. A teljes cikk ide kattintva olvasható. Fotó: beol.hu – a hölgykoszorúban Szabó György  

SM Világnap: minél előbb kezelni kell a betegeket

  Ezerarcú kórnak hívják a sclerosis multiplexet, mert a tünetei azon múlnak, hogy a betegség az agyat és a gerincvelőt szigetelő myelinhüvelyt melyik szakaszon, milyen mértékben és ütemben roncsolja. Szédülés, kézremegés, a beszédkészség romlása, látásvesztés, vizelettartási gondok, járásképtelenség, krónikus fáradékonyság, depresszió is lehet a betegség következménye. Az SM betegek nagyobb részénél a betegség aktivitása hullámzó,…

Országos SM fotópályázat: Van támasz a mindennapokban?

A sclerosis multiplex a fiatalkorban jelentkező leggyakoribb, gyógyíthatatlan neurológiai betegség. Ezerarcú kórnak hívják, mert tünetei attól függően változnak, hogy az agynak és a gerincvelőnek melyik részei, milyen mértékben és ütemben károsodnak. Az SM betegek egy részét gyors leépülés fenyegeti, mások nehézségekkel ugyan, ám évtizedeken át együtt élhetnek a betegséggel. Mindezt a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért…