Kétegyházán népszerűsítették az ÖnkéntesPont-ot

A civil szakember a helyi Márki Sándor Nemzetiségi Klub felkérésének eleget téve az ÖnkéntesPont koncepciójáról, a közösség működtetésének módjáról, a Békés megyében egyre kiterjedtebb önkéntes segítői hálózat működéséről számolt be Kétegyházán. Az egyesületvezetőt egy önkéntes is elkísérte a rendezvényre, ahol a gyulai Kreatív Kuckóban – civilek, önkéntesek, SM betegek és sérült fiatalok bevonásával – készülő…

Hollókői önkéntes képzésen járt a BMSM egyesület

Az október 22-26. közötti tréning központi kérdésköre az önkéntesek szervezése, menedzselése, a szervezetfejlesztés volt. A képzésre olyan szervezetek és intézmények koordinátorait, képviselőit várták, akik fontos értéknek tekintik célcsoportjuk fejlesztését és aktívan részt vesznek helyi közösségeik életében. A képzés célja, hogy a résztvevők megismerjék milyen módokon tudnak helyi és/vagy nemzetközi önkénteseket bevonni mindennapi munkájukba működésük még…

SM találkozóra hív a megyei egyesület!

A programon a köszöntőket követően a 30 éve folyamatosan az esélyegyenlőségért és az érintett betegekért küzdő megyei SM szervezetet mutatják be, összegzik eddig elért eredményeit. A köszöntések és elismerések átadását követően ünnepi műsorral folytatódik a program. Emellett társadalmi érzékenyítés, kreatív kézműves kuckó és némi adventi ráhangolódás is szerepel a programban. A Békés Megyei Sclerosis Multiplexes…

Önkéntestalálkozót tartanak Gyulán

A rendezvényen a köszöntőket követően Visszatekintés és jövőtervezés címmel tartanak előadást és beszámolót. Érzékenyítés, önkéntesség címmel közös gondolkodást generáló összefoglaló hangzik el. A program az önkéntesség bármely formájában szerepet vállalók közös ünneplésével zárul Gyulán. A rendezvény helyszíne és időpontja:Dürer Albert Általános Iskola (5700 Gyula, Szent István u. 29.), 2019. október 19. 17 óra A Békés…

Szeretet szombat – a segítségnyújtás ereje

A rendezvényen a köszöntőket követően Segítsünk, de hogyan? címmel hangzik el közös gondolkodást is generáló előadás. Önkéntesség a gyakorlatban címmel a résztvevők praktikus gyakorlati információkat kaphatnak arról, hogyan segíthetik a környezetükben élő arra rászorulókat. A rendezvény Szeretet, segítség, érzékenyítés című pontja a segítségnyújtás és közösségi támogatás komplexitására irányítja rá az érdeklődők figyelmét. A Békés Megyei…