Augusztus 31-én, az Összetartozás vasárnapján ismét jótékonysági programnak adott otthont a Békés Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület által a gyulai piactéren működtetett SM Adománybolt. A korábbi sikeres akciókat követően a nyárzáró alkalom középpontjában ezúttal is az összefogás, a segítségnyújtás és a közösség ereje állt.
Ahogyan az Adománybolt munkatársai fogalmaztak: „Ismét teljesítettük küldetésünket. A nap során külön figyelmet fordítottunk a nagycsaládban, illetve hátrányos helyzetben élő gyermekek támogatására.” A korábban már számos alkalommal megrendezett Szeretet Szombat-ok mintájára ezúttal is mindenki ingyenesen válogathatott az adománybolt kínálatából. Ruhák, háztartási cikkek, iskolakezdéshez szükséges felszerelések egyeránt szerepeltek a kínálatban, hogy a szervezők ezzel segítsék a családokat és a szélesebb helyi közösséget. A kezdeményezés sikeréhez ezúttal is sokan hozzájárultak adományaikkal, támogatásukkal és jelenlétükkel.
Az augusztus 31-i rendezvényt sok mosoly, nevetés, baráti kézfogás és mindenekelőtt az egymás iránti tisztelet jellemezte. A nap ismét bebizonyította, hogy a közösség összefogásával valódi segítséget lehet nyújtani azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.
Az egyesület munkatársai ezúton is köszönik mindenkinek, aki adományával lehetővé teszi az SM Adománybolt működését, és ezáltal hozzájárul ahhoz, hogy a bolt küldetése újra és újra megvalósulhasson.
A programon készült fotók ide kattintva nézhetők meg.


