Szerződéskötéssel koronázták meg a Hálózat a társadalmi vállalkozások sikerességéért című programsorozat konferenciáját kovásznai és gyulai civilek. Az együttműködési megállapodást a gyulai SM Adományboltban írták alá.

Partnerségre lépett a fogyatékkal élő, segítségre szoruló személyek támogatásáért és érdekképviseletéért a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete és a ének gyulai képviselete és a Diakónia Keresztyén Alapítvány kovásznai fiókszervezete - számolt be a Gyulai Hírlap cikke. A megállapodást Deák Csaba, a kovásznai Írisz Ház égisze alatt működő Írisz Bolt üzletvezetője és Herczegné Szabó Marianna, a Békés megyei SM egyesület elnöke írta alá a békés szervezet által a gyulai piacon működtetett SM Adományboltban. Az eseményen adományokat is átnyújtottak egymásnak a felek azzal az üzenettel, hogy elsődleges céljuk nem az ajándékozás, hanem a segítségre szorulók felkutatása, megsegítése és széleskörű támogatása.

Kádár Gyula a kovásznai önkormányzat nevében a Gyulai Hírlapnak elmondta: az önkormányzati testületnek katalizátor szerepe van abban a projektben, amelyet a gyulai önkormányzat bonyolított le, és amelynek keretében a megállapodást aláírók egymásra találtak. Szándékuk az, hogy eltanulják egymástól a jó gyakorlatokat, mert közösen eredményesebbek lehetnek. Elmondta azt is, hogy a társadalmi vállalkozásoknak Közép- és Kelet-Európában még nincs nagy hagyományuk, ezért is volt hasznos részt venniük május 11–13. között a Hálózat a társadalmi vállalkozások sikerességéért című programsorozat keretében megrendezett gyulai konferencián, ahol megismerhették a már gyakorlottabb német és olasz szervezetek tapasztalatait.

Deák Csabától arról is beszámolt: a szerződés a gyakorlatban közös táborozásokban, együttes programokban valósul meg. A találkozókat, rendezvényeket a hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációjának megkönnyítéséért szervezik, a kezdeményezésnek semmiféle gazdasági vonzata nincs. Az első csoport jövő héten érkezik Gyulára, majd a gyulaiak látogatnak el Kovásznára.

Amint arról a cikk beszámol: a Hálózat a társadalmi vállalkozások sikerességéért programsorozat első gyakorlati eredményét Herczegné Szabó Marianna is örömmel fogadta, és megköszönte mind az önkormányzat, mind pedig saját munkatársai és az SM Adománybolt önkénteseinek mindennapi áldozatos tevékenységét. Az elnök kiemelte: a jövőben azon lesznek, hogy színesebbé és gazdagabbá tegyék partnerségüket a székelyföldiekkel.

A gyulai piacon működő SM Adománybolt a hét minden napján nyitva tart, így bárki beviheti oda jó állapotban lévő, de már nem használt holmijait, hogy ezzel is segítse a közhasznú szervezetet, általa pedig a sclerosis multiplexszel élőket. Az üzletben vásárolni is lehet, a befolyt összeg az egyesület kasszájába kerül. Az el nem adott árukat újrahasznosítják vagy eljuttatják olyan egyesületekhez, amelyeknek szükségük van rá.

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az eseményen készült fotók ide kattintva nézhetők meg.