Újabb eseményen vettek részt a Békés megyei SM egyesület mellett tevékenykedő önkéntesek: a gyulai Budrió lakótelep füves pályájának környékén megrendezett családi napon több tucatnyian vettek részt.

Amint arról már korábban is beszámoltunk, egy pályázati program keretében 2012 tavaszától másfél éven át csaknem egy tucat családi-közösségi programot szerveznek és bonyolítanak le békés megyei civil szervezetek gyulai játszótereken és közösségi helyszíneken. A programsorozatban a békés megyei SM betegek egyesülete is szerepet vállal.

A júniusi és júliusi alkalmakat követően, a nyár folyamán augusztusban még további két rendezvényre várják az érdeklődőket:
Augusztus 4-én Belső-Törökzugban, a tízemeletes házaknál található játszótéren és környékén, míg augusztus 18-án Máriafalván a futballpálya környékén rendeznek ismét családi napokat.

A rendezvénysorozat eddigi alkalmain készült fotók a Képtárban nézhetők meg.