Mintegy negyven Békés megyei SM beteg is részt vett az összesen négyszáz beteg és kísérőik részvételével szeptember második vasárnapján, a budapesti Millenáris parkban megrendezett, immár hagyományos országos SM napon.

Ahogyan korábbi években, úgy idén is Békés megyéből utazott az egyik legnagyobb létszámú betegcsoport az országos SM nap helyszínére, ezúttal a fővárosba. A betegeket kísérőiken és civil vezetőiken túl a megyei SM önkéntes programban résztvevő segítők is elkísérték. A békési önkéntesek vállalták magukra a helyszínen a regisztráció lebonyolítását.

A programra érkezőket az SM világnap fővárosi, központi rendezvényén már bemutatott, az „Ezerarcú kór, az SM betegek ezer arca” című tavaszi fotópályázatra érkezett képekből válogatott fotótárlat fogadta. A tablókon több Békés megyében, helyi betegek közreműködésével készült felvétel is látható volt.

A résztvevők előadásokat hallhattak a betegszervezetek jelentőségéről, a betegséggel kapcsolatos legújabb orvosi fejleményekről, az új terápiák és készítmények támogatásba való bekerülésének menetéről. Beszámoló hangzott el a nyíregyházi SM centrumban az elmúlt években lezajlott fejlesztésekről és az SM betegek ezévi közösségi aktivitásáról, a világnapi rendezvények, a fotó- és sajtópályázatok jelentőségéről, az SM-mel kapcsolatos ismeretterjesztés fontosságáról is. Az önkéntesség kérdése kiemelt szerepet kapott: egyaránt volt szó a Budapesten és a Békés megyében megvalósított programról, utóbbiról Herczegné Szabó Marianna, a békés megyei SM egyesület elnöke tartott előadást.

Az országos SM napra időzítették a Segíts Mozdulni! című, az SM betegek mindennapjait és a betegség okozta kihívásokat bemutatni hivatott médiapályázat eredményhirdetését és díjátadóját is. A június és augusztus közötti pályázati időszakban az országban 38 szerkesztőség 42 pályamunkában - cikkeken, interjúkon, riportokon keresztül - foglalkozott az SM betegek életével.

A közös ebédet követően programzárásig a Doktorock zenekar játszott a Millenáris színpadán.

A rendezvényen készült fotók ide kattintva érhetők el.