Békésben decemberben már aktívan elindult, Budapesten az új év elején várható, hogy élesben működni kezd az a mintaprojekt, amely keretében minél több SM betegnek igyekeznek önkéntesek bevonásával a saját otthonában könnyebbé tenni a mindennapokat.

A Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány (MSMBA) és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közös kezdeményezésére főiskolás fiatalok, aktív dolgozók és nyugdíjasok mellett az SM betegek közül is jelentkeztek már önkéntesnek azzal a szándékkal, hogy rendszeres segítséget nyújtsanak másoknak, akiknek állapotuk miatt nehézségekkel telnek a hétköznapjaik. A segítőkre ügyintézésben, vásárlásban, a háztartás rendben tartásában éppúgy lehet számítani, mint abban, hogy meghallgassák, s elbeszélgessenek azzal, akinek nincs kihez szólnia.

– Minden kézre szükség van, függetlenül attól, hogy az ásót ragad-e egy beteg ember kertjében vagy azzal segít, hogy megszorítja egy másik ember kezét, s ezzel szebbé teszi a napját – idézi Herczegné Szabó Mariannát, a Békés megyei SM egyesület elnökét az SM betegek országos magazinja, a SejtMag téli lapszáma.

– Ha valaki fél órát tud önkénteskedni, mert ennyi felajánlható ideje van vagy ennyi energiát érez magában, azt is meg kell becsülnünk – vallja Herczegné Szabó Marianna. A program kialakítása során a megye egész területén kerestek embereket, elsősorban azonban azokra a településekre koncentráltak, ahol olyan SM beteg ember is lakik, aki szívesen fogadná a segítséget. Az előzetes eredmények szerint így például Gyulán, Mezőberényben, Mezőhegyesen is sikerülhet beteget és segítőjét összehozni egymással – olvasható a SejtMag magazinban. Emellett olyan vidéki településekről – Nagylakról, Füzesgyarmatról – is jelezték betegek az igényüket, ahol egyelőre helyben nincs önkéntes, ám meg fogják oldani, hogy rendszeresen eljuthasson hozzájuk is valaki.

Nemcsak önkénteseket kellett toborozni, hanem SM betegeket is: az elmúlt hónapokban több fórumon is igyekeztek minél inkább megismertetni az érintettekkel a lehetőséget. Bár sokaknak jól jönne a segítség a mindennapokban, az emberekben jelen van a bizalmatlanság. Az önkéntes segítő szolgálatok még nincsenek beágyazódva Magyarországon, a segítségnyújtás viszont csak úgy működhet, ha a másik oldalon van erre fogadókészség.

– A nyáron tartott megyei közgyűlésünkön még többen kétkedve fogadták a kezdeményezést, ám időközben többekben megérett a gondolat, hogy tesznek egy próbát. A debreceni országos, majd a decemberi megyei betegtalálkozón a szolgáltatást bemutató előadások után már érezhető volt, hogy megolvadt a jég. Immár az a feladatunk, hogy az önkéntesekből párokat alakítsunk ki, s összehozzuk őket olyan betegekkel, akikkel kölcsönös szimpátia alakulhat ki – mondta el a lapnak Herczegné Szabó Marianna.

Nem minden jelentkezőből lehet önkéntes. A kétnapos képzést követően mindenkivel elbeszélgettek, s mindenkinek ki kellett tölteni egy személyiségtesztet is, amely alapján meghatározták, hogy alkalmas-e betegek közvetlen segítésére, netán mentális állapota, stressz szintje alapján inkább más területen – például adminisztrációs teendőkben, szervezésben – kérik a segítségét.

A programra jelentkezett önkéntes jelöltek első tréningjét két részletben bonyolítottuk le, az első tréninget november 25-én délután, a második november 29-én egész nap zajlott. A csoport bontását az indokolta, hogy sokan jelentkeztek, s nagyon eltérő élethelyzetű és korosztályú volt a jelentkezettek összetétele – számolt be a program előkészületeiről Ván Ágnes, a Sclerosis Multiplexes Betegek Országos Egyesületének (SMBOE) elnöke, aki az önkéntesek képzésében trénerként is szerepet vállalt.

Az első képzési napon főiskolai hallgatók vettek részt. Náluk a legfontosabb cél az volt, hogy konkrét ismereteket szerezzenek a betegségről, az SM szervezetek munkájáról, valamint a civil és önkéntes munka lényegéről. A tréning során az önismereti feladatokon keresztül jobban megismerhették saját elgondolásukat és hozzáállásukat a betegekhez, a munkához. Feladatmegoldás közben láthatóvá vált kapcsolatteremtő képességük, empátiájuk, kezdeményező képességük, bátorságuk és egyéb személyiség jegyeik is. Megmutatkozott motivációjuk, az önkéntes munkával kapcsolatos elképzelésük és probléma megoldási képességük is.

A második csoport munkája abban különbözött az elsőtől, hogy az érettebb korosztályba tartozók képviseltették magukat. Nagyobb élettapasztalattal rendelkező jelentkezők voltak jelen, többen végeztek már hasonló tréninget, néhányan pedig gyakorlott önkéntesek voltak. Részt vettek SM betegeket évek óta támogató segítők és olyanok is, akik maguk is SM betegek.

A tréningeken résztvevők egyetértettek abban, hogy további felkészülésre, stábmegbeszélésekre is szükség van, ahol még több önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlat, esetmegbeszélés és szituációs program révén nyílhat lehetőség az önkéntes munkához szükséges képességek elsajátításához és begyakorlásához.

A résztvevőkre a legmélyebb benyomást a három valódi segítséget kérő levél feldolgozása tette, aminek során láthatóvá vált, hogy a segítségadás nem mindig abban a formában a legjobb, ahogyan azt a beteg szeretné és elvárja – mondta el Ván Ágnes. Az önkéntesként segíteni vágyók december folyamán találkozhattak a programba bevonandó betegekkel is, hogy a felkészülést és az ismerkedést követően az új évben mielőbb elkezdődhessen az érdemi segítői-támogatói munka.

Az önkéntes-képző tréningeken készült fotókat a Képtárban találhatják meg. Egy decemberi önkéntes segítői alkalom képei szintén a Képtárban nézhetők meg.