altA nyári, gyulai várfürdőbeli közös strandolás után az őszies idő beköszöntével immár a fedett helyen zajló közös programok ideje jött el. A békés megyei SM egyesület színházlátogatással indította az őszi közösségi programok sorát.

Szeptember második hetében, két előadás alkalmával összesen 34 békés megyei egyesületi tag nézte meg a békéscsabai Jókai Színház évadnyitó előadását, a Hetvenkedőt. Október végén ismét színházba megy a csapat, akkor mintegy 30-an vehetnek részt Kálmán Imre sokak által ismert és kedvelt műve, a Csárdáskirálynő békéscsabai előadásán.
   
Ahogyan arról már korábban is írtunk, a Békés megyei SM egyesület egy, a megyei önkormányzathoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően kulturális programok szervezésére nyert támogatást az év folyamán. A keretet közös fürdő-,  színház- és múzeumlátogatás finanszírozására használhatja fel az egyesület.

Herczegné Szabó Marianna, a békés megyei SM egyesület vezetője ismét kiemelte: a közös szabadidős programok, az együtt töltött órák segítenek kikapcsolni a hétköznapi gondok és nehézségek köréből, összekovácsolják és erősítik a közösséget is.