altKérjük ki egészségügyi szakemberek véleményét, tornázzunk, vetélkedjünk! Bőséges programválasztékot kínál az érdeklődőknek a Békéscsabai Egészségnapok szervező csapata.
A rendezvényen készült fotók a Képtárban!

A programsorozat második napján (november 16.) ingyenes egészségvédelmi szaktanácsadással várják a Csaba Centerbe látogatókat. Bőrünk védelme érdekében bőrgyógyász-kozmetológus véleményét kérhetjük ki, fogas kérdésekben szintén szakember áll az érdeklődők rendelkezésére, de a lelki egészség megőrzésének fortélyairól is hallgathatunk előadást.
Arra is van lehetőség, hogy már ma elkezdjük az aktív egészségvédelmet: ma két szervezet hívja közös tornára a mozogni vágyókat.

Délután felpörög az Egészségkerék is: a megyei SM betegek egyesülete a sclerosis multiplex betegséggel kapcsolatos ismeretterjesztő vetélkedő megszervezésével az érintett betegek helyzetére, a szolidaritás fontosságára igyekszik ráirányítani a tágabb közösség figyelmét. A Ki tud többet az egészségről? elnevezésű vetélkedőben felmérhetjük egészséggel kapcsolatos ismereteinket. A játékokon való részvétellel az ismeretek bővítésén túl, ajándékokkal is gazdagabbak lehetünk.

Érdemes tehát figyelemmel kísérni az Egészségnapok programjait, amelyekre a hét folyamán több békéscsabai helyszínen szeretettel és sok-sok érdekességgel várnak mindenkit az esemény megszervezésében részt vállaló civil szervezetek.

Az esemény részletes programját itt is megtalálja.